Több mint huszonöt éve ünnepeljük április végén a vakvezetőkutyák világnapját. A tömegrendezvényekre vonatkozó tilalom miatt idén elsősorban virtuálisan tisztelegtünk a hűséges négylábúak és kiképzőik előtt, akik idén az adó 1%-ok gyűjtésében is a segítségünkre vannak.
1994 óta minden április végén megünnepeljük hűséges négylábú segítőinket, ilyenkor van ugyanis a Vakvezetőkutyák Világnapja. Bár a hivatalos ünnep április utolsó szerdájára esik, Magyarországon általában a hónap utolsó szombatján szokás megtartani a világnaphoz kapcsolódó eseményeket. Tekintettel arra, hogy tömegrendezvényeket jelenleg nem lehet tartani, idén látványos közös séta vagy egész napos összejövetel helyett a közösségi média közvetítésével hívtuk ünneplésre a látássérült embereket, partnereinket és szimpatizánsainkat.
AZ MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjának munkatársai április 25-én szombaton délelőtt várták élő Facebookos bejelentkezésben a képernyők elé mindazokat, akik a szövetségtől kapott vakvezetőkutyával közlekednek. Schiff Mónika központvezető, valamint Németh Ágnes és Rózsa Kata kiképzők a mintegy félórás beszélgetésben a nézők által feltett kérdésekre válaszolva meséltek munkájuk szépségeiről és nehézségeiről, illetve arról is, mi vezette őket a kutyakiképzői hivatás felé. A beszélgetés, amelyből olyan kulisszatitkok is kiderülnek, hogy melyik az a momentum a kutyák kiképzése során, amikor a központvezető szeme mindig könnyes lesz, valamint hogy ki, mikor és miért kóstolta meg a kutyatápot, ide kattintva hallgatható meg.
Április 27-én reggel a TV2 Mokka című műsorának vendégei az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjának munkatársai, Schiff Mónika és Gabelics-Szilágyi Melinda voltak. A velük készült stúdióbeszélgetést ide kattintva nézhetik meg.
Hétfőn dr. Simicskó István, Fideszes képviselő napirend utáni felszólalása erejéig a Parlamentben is megemlékeztek a vakvezetőkutyák világnapjáról. A politikus rövid beszéde itt hallgatható meg.
Szintén a vakvezetőkutyák világnapja apropóján forgatott ismét nálunk az M1 Esély magazinja, az általuk készített riport április 18-án szombaton került adásba. A teljes adás itt nézhető meg.
A vakvezetőkutyákhoz kapcsolódva indult el a személyi jövedelemadók 1%-ának felajánlását célzó 2020-as Facebook-kampányunk. A poszt-sorozat megszólalói Stanley vakvezetőkutya-oktató, egy fekete-fehér kandúr, illetve Ales Alezredes, senior vakvezetőkutya, egy fekete labrador. A látássérült emberek mindennapjait és a vakvezetőkutya-kiképzést humorosan bemutató kampány az MVGYOSZ Facebook oldalán folyamatosan zajlik a következő három hétben.
Ahhoz, hogy tevékenységeinket, így többek között a vakvezetőkutyák kiképzését a jövőben is a megszokott magas színvonalon folytathassuk és tovább fejleszthessük, Ön is hozzájárulhat adója 1%-ának felajánlásával. Adószámunk: 19002464-2-42.
Vakvezetőkutya-kiképző munkatársaink elhivatottságát és magas szintű szakmai munkáját ezúton is köszönjük, a kutyával közlekedő látássérült gazdiknak és négylábú társaiknak pedig jó egészséget és sok-sok együtt töltött évet kívánunk!
Németh Orsolya
Forrás: MVGYOSZ.HU