2011. február 3., csütörtök 4:44
Orosz Márton
A Pénzcentrum.hu cikksorozatának nem titkolt célja, hogy a látó és ép embereket közelebb hozza a fogyatékkal élőkhöz, valamint hogy bemutassa a mozgáskorlátozott, látássérült emberek hétköznapi problémáit – leginkább pénzügyi, fogyasztói szempontból. Így sorozatunk második részében a fogyatékkal élők vásárlási nehézségeivel foglalkozunk, és megvizsgáljuk azt is, milyen válaszokat adnak a hazai üzletláncok a felmerülő kérdésekre.
Mozgás- vagy látássérült emberek számára az olyan hétköznapi tevékenység, mint a bevásárlás sokszor megoldhatatlan feladatnak tűnik. Bár Magyarországon is egyre több boltban figyelnek oda sérült embertársainkra, előfordul, hogy a megfelelő szabályozáson túl a kereskedők etikus magatartása az, ami igazán hiányzik.
Nem könnyű dolog a bevásárlás -vélik egyöntetűen a Pénzcentrum.hu-nak nyilatkozó látássérültek. Mint egyikük elmondta, a legnagyobb problémát számára az jelenti, hogy a mindennapokban, segítség nélkül csak a közeli kisboltokban tud vásárolni – ezek pedig akár 25-30%-kal magasabb fogyasztói árakon kínálják termékeiket, mint a nagy alapterületű, országos hálózattal rendelkező áruházak.
Van, akinek a túl magas polcok nehezítik meg az életét, míg másnak az apró betűk miatt szinte láthatatlan árcímkék jelentenek gondot. Előfordul olyan áruház, ahol a glaukómás szembetegségben szenvedő vevőnek segítség helyett azt a választ adják, hogy „Olvassa el, rá van írva”.
„Jószándékú” emberek persze a kisboltokban is akadnak: egy orvosilag vak nő megkeresésünkre elmondta, hogy gyakran előfordul, hogy romlott, lejárt szavatosságú terméket adnak neki, esetleg olcsóbb árucikket sóznak rá magasabb árért – gondolván, úgysem látja.
Mint arról lapunk is beszámolt, előfordul olyan áruház is, ahonnan kitiltják a vakvezető kutyákkal érkezőket. Tavaly december elején nyert jogerősen pert a Csemege-Match Zrt. ellen az a vak férfi, aki 2009 októberében vakvezető kutyával akart bemenni a társaság egyik üzletébe, de a biztonsági őr és a főpénztáros is útját állta. A bíróság félmillió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte az áruházláncot, és jogerős ítéletében megállapította: vakoktól nem tagadható meg a nyilvános üzletekben a szolgáltatás akkor sem, ha azt az érintett csak vakvezető kutya segítségével tudja igénybe venni.
Egyre több boltban segítenek
Az üzletláncok részéről Magyarországon is egyre több példát találunk akadálymentesített üzletekre, kreatív megoldásokra.
Magyarországon csaknem 36 ezer látássérült embernek jelent nehézséget a bevásárlás, ők azok, akik csak segítséggel tudnak hozzájutni a mindennapos árucikkekhez. A Praktiker két évvel ezelőtt, a Fehér Bot napján indította el kezdeményezését, hogy személyi kísérőket biztosít a látássérültek számára is – nyilatkozta a Pénzcentrum.hu-nak Sáfrány Katalin, a barkácslánc marketingvezetője, aki emlékeztetett: 2009-ben a Praktiker volt az első áruházlánc, amely felajánlotta, hogy folyamatosan kísérőket biztosít a látássérültek számára.
Mint mondta, tudatosan választották azt a megoldást, hogy nem sípoló rendszert, vezetősávokat vagy Braille-írást használó polccímkéket használnak, ugyanis a legjobb megoldásnak továbbra is a közvetlen emberi segítségnyújtást tartják. Az elmúlt években elsősorban szerszámok, fürdőszoba kellékek, illetve a főzéshez, takarításhoz nélkülözhetetlen eszközök iránt mutatkozott igény a látássérültek részéről az áruházláncnál.
Az Auchan-nál a parkolókban a bejáratokhoz legközelebb található parkolókat mozgássérülteknek tartják fenn. Áruházaik akadálymentesek, így a parkolóból gond nélkül be tudnak menni az épületbe és az eladótérbe akár kerekesszékkel is, legyen az kézi hajtású vagy elektromos kerekesszék.
A francia tulajdonú áruházláncnál a pénztárak egy részét úgy alakították ki, hogy az ezeknél történő áthaladás ne okozzon gondot : ezeket a kasszákat külön jelzéssel is ellátják. A bejáratnál a kerekesszékhez csatlakoztatható speciális bevásárlókocsi áll a mozgássérültek rendelkezésére, a termékek kihelyezését úgy oldották meg, hogy bármely árucikk elérhető legyen kerekes székből is. Polcaik kialakítása nem jelent veszélyt a tapogatózó kezek számára sem, de a vevőszolgálati munkatársak elkísérik azokat a vásárlókat, akik erre igényt tartanak.
A SPAR Magyarországnál lapunkat úgy tájékoztatták, boltjaikban folyamatosan valósul meg az akadálymentesítés, az üzletekbe – a törvényi előírásoknak megfelelően- vakvezető kutyával is bemehetnek a vásárlók. A munkatársak számára kiemelt feladat, hogy a látássérült vevőket diszkréten segítsék.
A plázák a mozgáskorlátozottakért
A WestEnd City Centerben a mozgáskorlátozottak Go West névre keresztelt, robogóhoz hasonló járműveket kölcsönözhetnek. A Go West-et két órára vehetik igénybe ingyenesen, segítségével kényelmesen bejárhatják az egész épületet. A kocsikat az átmeneti mozgászavarral (pl.: lábtörés) küzdő látogatók, illetve az idős korral járó gyengeségben szenvedők is igénybe vehetik.
Az Aréna Plaza speciálisan mozgáskorlátozottak részére kialakított mellékhelyiséggel és számukra is használható liftekkel várja a vevőket.
Az IKEA-nál a bejárat közelében széles kocsibeállók állnak a mozgáskorlátozott vásárlók rendelkezésére. Az épületben liftek segítik az emeletek közötti mozgást; az információnál kerekes kocsit kölcsönözhetnek, konyhabútor-osztályukon alacsony asztalnál tervezhetnek – és a svéd bútoráruházban sem feledkeztek meg a speciálisan kialakított mellékhelyiségekről sem.
Forrás:
Pénzcentrum.hu