Elindult a képzés az „Illünk és beilleszkedünk” projekt keretében

2014.11.03., hétfő | Nem-besorolt

2014. Október 13-án zajlott a LÁRKE és a Civil Centrum konzorciumban megvalósuló, „Illünk és beilleszkedünk” kísérleti foglalkoztatási programjának nyitó rendezvénye, amely egyúttal az első képzési nap is volt az 5 szakaszból álló projekt során.

A rendezvényen a LÁRKE csapata a program egyik célcsoportjával, 10 fő megváltozott munkaképességű jelentkezővel találkozott. Ők lesznek a projekt úgynevezett „erőforrás dílerei”, akik a program utolsó 200 órájában munkaerő piaci mentorként segítik 60 társuk képzését.

nyito1003 7   nyito1003 8

A projektet megnyitó rövid beszédében Szokó Zsolt, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének elnöke, a program esélyegyenlőségi felelőse köszöntötte a képzés résztvevőit, és reményét fejezte ki, hogy mind ők, mind a projekt többi résztvevője és szervezői is sokat tanulnak majd az együtt töltött hónapok alatt.
A bevezető gondolatok és a a rövid bemutatkozások után Poleszák Györgyné tréner, pszichológus kezdte meg a közös munkát a leendő erőforrás dílerekkel, akik először munkaerő-piaci tréningen, ezt követően önismereti tréningen vesznek részt, majd pedig gyógypedagógiai segítő munkatárs képzést kapnak, OKJ-s végzettséggel.

Share This

Share this post with your friends!