Bánsági Éva
Június 5-én a Felső- Kiskunságba látogattak a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének tagjai. A program egészen új kihívással
állította szembe a túrát vezető kollégánkat, hiszen a vak és gyengénlátó emberek máshogy érzékelik a körülöttük lévő környezetet, mint a látók. Gyakorlatilag meg kellett tanulni „együtt látni” velük.
A Dunántúlról érkező csoportot először a Rákosivipera-védelmi Központba kísértük el, ahol a Kárpát-medence legveszélyeztetettebb gerincesének védelméről hallottak munkatársunktól, Schneider Viktortól. A rákosi vipera megőrzésében kulcsszerepe van annak a központnak, ami egy felső-kiskunsági tanyán létesült 17 évvel ezelőtt. Addigra olyan kicsi volt ennek a kígyónak az állománya, hogy muszáj volt elkezdeni a tenyésztését a faj fennmaradásának érdekében. A központ meglehetősen fajgazdag gyepek mellett, vipera-élőhelyen működik, így a környező élővilágot is be tudtuk mutatni vendégeinknek. Elmondtuk, hogy milyen látványos ilyenkor, ahogyan a homoki árvalányhaj ezüstösre festi a tájat, a virágát pedig kifejezetten kellemes érzés végig tapintani. Ezt aztán érdekes volt összehasonlítani a viperák számára a nyári időszakban búvóhelyet képző kormos csáté kemény, borsónál is kisebb csomóvirágzatával. Eközben több madárfaj is megörvendeztette hangjával látogatóinkat, a mezei pacsirta, a búbosbanka, a sárgarigó és a gyurgyalag is a közvetlen közelünkben hallatta jellegzetes hangját.
A mirigyes bálványfa okozza az egyik legnagyobb problémát az inváziós fásszárúak közül.
Fotó: Pántya Bea
A rákosivipera-védelmi program vezetője, Halpern Bálint, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hüllővédelmi szakembere tücskökkel töltött dobozokkal fogadta a csoportot. Sokan kézbe is vették a viperák számára tenyésztett, de nálunk nem élő, ám küllemében mégis a gyepeinkben gyakori mezei tücsökhöz nagyon hasonló rovart. Talán a tücskök ciripelése vonzott olyan közel egy zöld gyík párt, hogy könnyedén meg lehetett fogni őket azért, hogy a látássérültek megtapinthassák őket. Vendégeink közül többeknek maradtak színemlékeik, vagy látnak is halványan színeket, számukra különösen élményszerű volt az, hogy kitapinthatták a gyíkok pikkelyeit, érezhették, ahogy kiöltik a nyelvüket, mint ahogyan azt is, mi a különbség egy hím és egy nőstény zöld gyík testalkata között. Végül a herpetológus által, a legnagyobb elővigyázatossággal kézben tartott viperát, illetve a levedlett bőrét is megtapinthatták látogatóink.
A rákos vipera színei a fűavaréhoz hasonlóak, így könnyen el tud rejtőzni a fajgazdag homoki gyepeken.
Fotó: Pántya Bea
Ezután az ország természeti sokféleségben egyik leggazdagabb területére, a Peszéri-erdőbe indultunk busszal. Annak érdekében, hogy a látássérültek is tudják, mit lát az utazó ebben a tájban, Zsolnai Andrea audionarrátor foglalta számukra szavakba a vizuális élményeket. Az erdőbe érve Schneider Viktor mesélt a kirándulás idején még rajzó díszes tarkalepkéről, amelynek legerősebb Duna-Tisza közi állománya a Peszéri-erdőben található. Szólt arról is, mit tettünk azelmúlt években azért, hogy ennek a valóban dekoratív lepkefajnak az állománya folyamatosan növekedjen. Vendégeink hallhattak arról is, hogy mekkora természetvédelmi és erdőgazdasági problémát okoznak az inváziós fásszárúak, és hogy mit teszünk az OAKEYLIFE projekt keretein belül azért, hogy ezek a növényfajok egyszer majd ne okozzanak kárt a Peszéri-erdőben.
A kirándulás kapcsolódik a Környezeti Társadalomkutatók Láthatatlan Zöld elnevezésű kutatásához, melyet Mihók Barbara, a Szegedi Tudomány Egyetem ökológusa vezet.
„A természethez való hozzáférés alapvető emberi jog. Kutatásunk célja, hogy a látássérült emberek természettel kapcsolatos élményeit, igényeit és javaslatait feltárjuk és eljuttassuk a látó közösséghez (például szakvezetőkhöz) annak érdekében, hogy látássérültek is szabadon tapasztalhassák meg, milyen a természettel kapcsolatba kerülni.”– mondta el Mihók Barbara.
Kutatási munkatársa, Ballai Anna, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének elnöke vezetett egy kutatási célokra használt beszélgetést az Peszéri-erdei oktatóközpontban a kirándulás után. Anna elmondta, hogy a látássérülteknek nehéz vagy bizonyos esetekben lehetetlen segítség nélkül a természettel találkozni.
„A természeti helyek akadálymentes megközelíthetősége még nem jellemző. Pedig parkok, ligetek bejáratáig akár vezetősávokat is ki lehetne alakítani, erdőkben pedig lehetnek olyan részek, tanösvények is, amelyek egyszerűen járhatók, akár telefonos applikációkkal követhetnénk, hogy hol járunk.” A Csongrád Megyei Egyesület tagjai maguk szokták a szakembereket megkeresni, ha szeretnék szakvezetéssel meglátogatni valamelyik erdőt.
„Olyan természetet ismerő szakemberekkel szervezünk közös programot, akik készek arra, hogy velünk együtt tanuljanak: a csoport megfogalmazza az igényeit, mire van szüksége ahhoz, hogy valódi találkozás szülessen a természettel, a szakvezető pedig megtanulja a leíró beszédet, vagy azt, hogyan alakítsa az információk mennyiségét és minőségét a látássérült csoport igényeihez.”
A zöld gyík hímek torka és álla ilyenkor, párzási időben szinte rikító kék.
Fotó: Pántya Bea
Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park hírlevele
