– Na, ez az igazi életveszélyes átkelőhely – biccent maga elé fehér botjával Szokó Zsolt, a LÁRKE elnöke a Vörösmarty téri lámpás kereszteződésnél. Riki, a nyolc és fél éves herélt labrador kan is megtorpan. – Mi inkább körbemegyünk a fél városon, itt nem tudnánk átmenni a túloldalra – magyarázza Zsolt. – A kutya színvak a lámpa színére, a búgást viszont nem halljuk a forgalom hatalmas zajától. A lábunk alatt teljesen sima a beton, nem tudom kitapogatni, hol ér véget az egyik sáv, s hol kezdődik a középrész után a másik? És mióta megvariálták a lámpákat, esélyünk sincs eltalálni, a párban lévő jelzők közül mikor melyik ad szabad utat. S hány ilyen van még…
A vakok és látássérültek megyei egyesületének fiatal elnökét kísérjük a Viktória központból a palotavárosi egyesületi bázisig . Riki nyugodt természet – bár azt csiripelik a verebek, hogy egy szendvics látványa mindennél vonzóbb számára -, folyamatosan beszorít az útmenti sövénybe. Ha a másik oldalra kerülök, addig oldalaz, míg le nem botlok a járdáról.
– Nincs gond, csak féltékeny… – mosolyog a gazdi, s míg haladunk, folyamatosan vezényel : Riki, keresd a zebrát! Aki csak szembejön, mind megbámul minket. Illetve őket. – Érzékelem, hogy feltűnőek vagyunk – mondja Zsolt, s hozzáteszi: kevés ma Magyarországon a szakképzett vakvezető kutya. Százötvenen, ha vannak jelenleg, és 80-100 ember várja, hogy neki is lehessen, miközben az ezzel foglalkozó szakemberek évente 20-30-at tudnak kiképezni. 2007 nyaráig egyébként szigorúan szabályozták, hová lehet bemenni ilyen kutyával, akkor viszont enyhült a szabályozás: élelmiszerboltba például már Riki is betehetné a mancsát. De egyelőre csak a kiskereskedésekben, a személyes kiszolgálást biztosító eladók tudnak rajtuk segíteni, a multiknál csak téblábolnának a polcok között.
Zsoltnak 1991 óta van kutyája, Riki a harmadik ilyen társa. Általa tud alkalmazkodni a folyamatosan változó világhoz, s Riki felül is bírálja gazdája előző tapasztalatokból született döntéseit. Például: ahol tegnap még nem volt felbontva a járda, ma már felvan, de ezt csak Riki észleli, neki oldalra kell rántania Zsoltot, hiába akarna ő egyenesen menni. Ezeket a kutyákat szigorúan képzik ki arra, hogy szükség esetén, ellentugassanak gazdájuknak Riki egyszer egy üres liftaknába zuhanástól mentette meg Zsoltot (pedig a rendszer úgy jelzett, nyugodtan beszállhatnak), egyszerűen keresztbe fordult előtte: erre biza nem mégy!
Varga Szabolcs Prézlije nyolc és fél éves, kedves, nyugis lánykutya. A jogászként két állást (Budapesten és Székesfehérváron) is ellátó, látását újszülöttként az inkubátorban elvesztett fiatalember minden reggel Prézlivel kel útra lakótelepi lakásából, hogy a Piac téren buszra szálljanak a főváros felé. Szabolcs tudna csak a fehér botjával is közlekedni, a kutya egy külön megerősítés számára – a többi emberhez viszonyított terüket Prézli jelöli és tartatja be, teljes munkaidőben.
– Itt vagyunk a Novotelnél, számunkra ez a mumus az utunk során – mondja Szabolcs. – Hangjelzés nincs, sokan a tilos jelzésnél is átmennek, a kutya pedig a járókelőkhöz idomul, így ilyenkor nekilódul ő is. Szeretnénk elérni – s már dolgozunk is rajta -, hogy az itteni oszlopokba egy gombnyomásra működtethető jelzőt szereljenek be a vakok számára. Így nem búgna folyamatosan a jelző, ami nyilván zavarná a környéken lakókat…
Bár Szabolcs ilyen tapintatos és mindenkire odafigyelő típus, de nem állja meg szó nélkül: bosszantja, hogy a fogyatékkal élők közül a vakokra milyen kevésszer gondolnak egy új épület, szolgáltatás, tér létrehozásakor. Az egyre elterjedtebb hivatali, banki ügyfélhívórendszert ők például egyáltalán nem tudják önállóan használni, de ha bármilyen ügyüket intéznék, legtöbbször akkor is a hivatali munkatárs jóindulatára és rugalmasságára kénytelenek hagyatkozni. Ám gyorsan említ jó példákat is: az Eszperantó téri bolt és posta dolgozóira például mindig számíthat. Az évek óta tartó levelezés, hogy legalább egy beszélő bankautomata legyen a városban, lassan beérik. Úgy néz ki, a Volksbank májusban telepít egy ilyen készüléket Fehérváron. Riki és Prézli erről még mit sem tud. Ha Zsolt és Szabolcs leveszi róluk a hámot és a nyakörvet, dolgozó ebekből önfeledt huncutokká válnak. És szaladnak.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap 2008. március 01.
Szerző: Zsohár Melinda, Kovalcsik Katalin
