„Kutya és gazdája csak egymásra van utalva” – képriport a vakvezető kutyák kiképzéséről
2021.03.01., hétfő. | Vakvezető kutyákról
A látássérült és vakvezető kutyájának összeismerkedése komoly és hosszú folyamat. A Szeretlek Magyarország fotósa a gyakorlati felkészítést követte végig.
A Vakvezetőkutya-kiképző Központ alkalmassági vizsgájának felkészítőjén jártunk, ahol különböző útvonalakat jártunk be Bajnóczy Enikő kiképzővel, aki Gál Enikővel és leendő vakvezető labrador kutyájával, a közel két éves Artúrral ismerkedett össze, immáron „élesben”, a budapesti forgalomban.
Ahhoz, hogy egy látássérült vakvezető kutyával élhesse életét, le kell tennie egy alkalmassági vizsgát, aminek sikeres teljesítése után kutyus és gazdája megkezdik közös mindennapjaikat. Erre a vizsgára Enikő és Artúr esetében március 1-én kerül sor. Fotózásunkkor Újpest-Központ környékét, és a Hungária körút-Hermina út-Zugló vasútállomás tengelyt jártuk be. Az ilyen útvonalbejárásokon a kiképző csak a legszükségesebb esetekben segíthet a látássérültnek:
ezen a gyakorlati felkészítőn kutya és gazdája csak egymásra van utalva, így az állat is megtanulja magától a megfelelő reakciók kezelését a zebrákon való átkeléseken, megállókban, mindenhol, ami a városi közlekedéshez elengedhetetlen.
A kétéves Artúr és gazdája, Enikő hónapok óta ismerkednek egymással, Újpest-Központnál Zugló felé, együtt tanulják a metróközlekedést is. Bal oldalt a földön, az ún. taktilis jelzés csíkjai láthatók, ezek segítenek a látássérülteknek az eligazodásban.
Bajnóczy Enikő több mint 15 éve dolgozik vakvezetőkutya kiképzőként. Általában fél évet tölt nála a kiképzés ideje alatt egy kutya, ami elég idő ahhoz, hogy kötődjön az adott állathoz.
Artúr, Enikő második vakvezető kutyája: az előző, „Bors” névre hallgató labrador 9 évesen, betegség miatt hunyt el tavaly. Enikő 3-4 hét múlva már igényelt magának egy új állatot, mert nagyfokú szabadságot kap azáltal, hogy vakvezető kutyája van, megadva számára a kellő biztonságot.
A kiképző csak a legszükségesebb esetekben segíthet a látássérültnek: köztük szerepel az is, ha az illető rosszul méri fel a kutya jelzését, így a kiképző segít neki a korrigálásban.
A felkészítő része az is, hogy Artúrt néhány percre, kikötve magára kell hagyni, hogy hozzá tudjon szokni a várakozáshoz (például egy bolt előtt). Idegeneknek a vakvezető kutyákat tilos simogatni, vagy akár etetni is, tekintettel a kutyák speciális funkciójára.
A kutya minden körülöttük zajló eseményt rendkívül nagy koncentrációval figyel, érzékel, amiket egyre több gyakorlással még pontosabban tud jelezni a jövőben gazdájának.
Enikő szerint Artúr, bár egy „nagy egóval” megáldott kutya, rendkívül jól lehet vele együttműködni, mert nagyon jól idomítható, és társnak is kiváló. A megfelelő kutya kiválasztása egy látássérült számára elengedhetetlen, amire már a tenyésztés során nagy figyelmet fordítanak a szakemberek.
A hangoskönyvek szerkesztésével foglalkozó Enikő kapcsolatát a vakvezető kutyákkal egy látássérültet idézve írja körül: egy vak ember olyan, mint egy régi Trabant, míg a kutya egy luxus sportkocsi.
Mielőtt Enikő áthalad az úttesten, bekapcsolja a nála lévő hangjelző eszközt is, ami jelez neki a biztonságos áthaladáshoz.
Az útvonal bejárások végállomása a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének jelenlegi központja: ahogy minden sikeres „útbaigazítás” után, úgy Artúr a megérkezéskor is kapott egy kis jutalomfalatot.
