„Tanulni, társaságban lenni – ilyenkor érzem, hogy én is érek valamit…”

2014.09.09., kedd | Nem-besorolt

„Tanulni, társaságban lenni – ilyenkor érzem, hogy én is érek valamit…”

 

Hamarosan indulnak a képzések a LÁRKE „Illünk és beilleszkedünk” projektjének keretében. Nem ígérjük, hogy minden résztvevőt be tudunk majd mutatni külön-külön – de az első jelentkezővel, Pajor Katalinnal természetesen beszélgettünk egy kicsit.

 


Első jelentkező - Pajor Katalin kicsi– Mire számított, amikor jelentkezett erre a képzésre?

– Régóta a LÁRKE tagja vagyok, rendszeresen küldik a hírleveleket, és a legutóbbiban írtak erről a képzésről. Megmondom őszintén, nem olvastam végig részletesen, de pár nap múlva, más ügyben beszéltem Szokó Zsolttal, aki említette, hogy jelentkezhetnék.

– Ezzel rá is beszélték?

– Egy pillanat alatt. Bejöttem, kitöltöttük a papírokat, teszteket, és nagyon remélem, hogy bekerülök a számítógépes adatrögzítői képzésbe. Szeretnék tanulni.

– Meg elhelyezkedni is, gondolom…

– Jó lenne, igen. Ezen a téren hosszú ideje nem volt sikerem, pedig a LÁRKE tényleg mindent megtett az érdekemben. Vittek munkahelyekre, tetszettem is, csak hát az üzemorvosnak mindig ragaszkodnia kellett az előírásokhoz…

– Mindig egészségügyi okok miatt utasították el?

– Igen, hol a hallásom, hol meg – legtöbbször – a látásom miatt nem merték vállalni értem a felelősséget. Jó, persze, valahol meg is értem, mert mindenhol volt olyan berendezés, forgó alkatrész, lépcső, targonca, meg ilyesmi, a tényleg veszélyes lehetett volna rám nézve is.

– Akkor az adatrögzítői képesítés tényleg jónak tűnik.

– Bízom is benne nagyon, hogy sikerül… Persze, izgulok is, mert nagyon régóta nem vettem részt semmilyen oktatáson – lassan a betűket is elfelejtem… A számítógépes képzésnek azért is örülnék, mert azt mondták, nulláról indulunk, és akkor talán nekem is menni fog.

– A látásproblémája milyen jellegű?

– Örökletes. Elég érdekes betegség, Angliába küldték ki a leleteimet, meg a családomét is – ott is azt mondták, hogy van sokféle farkasvakság, de ilyennel még nem találkoztak. Hosszú ideig tartó folyamat volt, huszonnégy éve százalékoltak le miatta, és most már száz százalékos… Úgyhogy nagyon régóta tart már, azért is szeretnék tanulni, hogy kezdjek magammal valamit. Tudja, néha azért elkeseredek, hogy nem sikerül nekem semmi…

– Szerintem ne keseredjen el. Negyedszázad alatt a legtöbben ilyen állapotban simán belefulladtak volna az önsajnálatba – ön viszont láthatóan nem veszítette el az akaraterejét.

– Ezt jelentős részben a LÁRKE-nak köszönhetem. Nyolc éve vagyok tagja az egyesületnek, és mindig van valami új ötletük, ami nem hagyja, hogy elkeseredjek. Képzések, tanfolyamok, kirándulások, események – mindez azért, hogy ne adjuk fel.

– Jól látom, hogy nem az az elsődleges célja, hogy ezzel a képesítéssel azonnal munkát kapjon? Mintha fontosabb lenne, hogy tartozzon egy közösséghez…

– Ez tényleg így van, pontosan. Tanulni, társaságban lenni – ilyenkor érzem, hogy én is érek valamit.

– És ez az érzés kitart a mindennapokban is?

– Nagyon is. Tényleg jót tesz nekem. De a kitartásom mindig is erős volt. Nézze: én vak vagyok, süket vagyok, a harmadik gerincműtétemre készülök – de nem adom fel. Nem is adtam fel soha. Én jól érzem magam.

 

Török Péter

<< vissza

Share This

Share this post with your friends!