Mint az bizonyára sokak által ismert, 2018. január 1-jétől egy új ellátás, a tartós ápolást végzők időskori támogatása (a továbbiakban: támogatás) került bevezetésre. Ennek célja az volt, hogy a gyermeküket hosszú ideig ápoló, ezáltal keresőtevékenységet nem vagy csak korlátozott mértékben végző szülők számára plusz juttatást biztosítson, ami kompenzálhatja azt, hogy a munkából való kiesés miatt várhatóan alacsony nyugdíjra számíthatnak. Erre a havi 50.000 Ft összegű támogatásra az a már nyugdíjra jogosultságot szerzett szülő (a vérszerinti szülőn kívül az örökbefogadó, mostoha, illetve a gyermekvédelmi nevelőszülői jogviszony kivételével a nevelő szülő is) lehet jogosult, aki legalább 20 éven át saját háztartásában gondoskodott tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekéről, és vele összefüggésben a szociális törvény (1993. évi III. törvény) által rögzített ellátások valamelyikében (ápolási díj, gyermekgondozási segély stb.) részesült.
Tapasztalatok szerint a támogatás iránti igényt a hatóság számos alkalommal elutasította olyan esetekben is, amikor a 20 éven át tartó ápolás ténye nyilvánvalóan fenn állt. Ennek oka a szabályozásban keresendő, ami a támogatás megállapítását a hosszú ideig tartó ápolás esetén is csak akkor teszi lehetővé, ha az érintett szülő a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekkel összefüggésben legalább 10 éven át gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesült és azt legalább egy év időtartamban emelt összegű ápolási díjként vagy kiemelt ápolási díjként folyósították, illetve a korábbi, valamint jelenlegi rendelkezések alapján gyermekgondozási segélyben vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesült (1993. évi III. törvény 44/A. § (1) bekezdés b) pont.)
Ez a szigorú feltételeket rögzítő szabályozás azt eredményezte, hogy mindazok elestek ettől a viszonylag magas összegű támogatástól, akik – bár gyermeküket akár 20 évnél hosszabb ideig is ápolták – a fent felsorolt ellátásokban korábban valamilyen okból nem részesültek, például azért, mert azt nem igényelték meg, minthogy nem gondolhattak arra, hogy ez a döntésük egy későbbi szabályozás miatt rájuk nézve ilyen hátrányos következménnyel jár majd.
Előfordult például olyan eset is, hogy valakinek azért utasították el a támogatás iránti kérelmét, mert 39 évi gondozást követően gyermeke olyan időpontban halt meg, amikor a mostani szabályozás szerinti ápolási díj még nem létezett, ezért e feltételt teljesíteni nem volt képes.
Az Alkotmánybíróság 25/2019. (VII. 23.) abhatározatában annak Alaptörvénybe-ütköző volta miatt megsemmisítette a szociális törvény 44/A. § (1) bekezdésének bizonyos szövegrészeit (ennek részletezésétől ezúttal eltekintünk), illetve a hatóságok, bíróságok által is alkalmazandó alkotmányos követelményként mondta ki, hogy „a törvény alkalmazása során a tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó kérelem nem utasítható el akkor, ha az 1993. évi III.
törvény 44/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ellátások igénybevétele hiányában is megállapítható, hogy az igénylő a tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekére tekintettel a 44/A. §
(1) bekezdés a) pontja szerinti követelményeket teljesíti.”
Döntése indokolásában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy önkényes és ezáltal az Alaptörvénnyel ellentétes a támogatásra vonatkozó szabályozás olyan értelmezése, amely kizárólag a törvényben nevesített ellátási formák valamelyikének korábbi igénybevételével tekinti igazolhatónak, hogy az igénylő legalább 20 éven át saját háztartásában ápolta, gondozta tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekét.
Az Alkotmánybíróság döntéséről elmondható, hogy az több szempontból is pozitív változást hozott a szociális törvény tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó szabályainak értelmezése, alkalmazása során.
Ezek a következőkben foglalhatók össze:
Az Alkotmánybíróság hátrányos megkülömböztetésként értékelte azt, hogy a tartós ápolás tényének bizonyítására kizárólag a fent felsorolt ellátások igénybe vétele szolgálhat alapul, ezért egyértelművé tette, hogy ez a feltétel más módon, illetve bizonyítási eszközzel is igazolható. Ilyen bizonyíték lehet például egyfelől a gyermek orvosi állapotára vonatkozó dokumentáció, vagy ha vele kapcsolatban valamilyena szociális törvényben fel nem sorolt ellátást állapítottak meg; de bizonyítékként szóba jöhet annak igazolása is, hogy az ápolás időszakában a szülő nem állt napi 4 órát meghaladó munkaidejű munkaviszonyban vagy más foglalkoztatási jogviszonyban.
A támogatás igénylőjének tehát azt kell valamilyen módon, akár a most említett bizonyítékokkal igazolni (önmagában az igénylő saját nyilatkozata ebben az esetben nem elegendő), hogy tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermekét legalább 20 éven át saját háztartásában ápolta, gondozta úgy, hogy ezen idő alatt nem rendelkezett napi 4 órát meghaladó munkaviszonnyal vagy más foglalkoztatási jogviszonnyal.
Mint, ahogy azt az Alkotmánybíróság is hangsúlyozta, ezen követelmények teljesülésének vizsgálata minden esetben az egyedi ügyben eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok feladata, mely szervek ugyanakkor nem utasíthatják el az igényt pusztán azon az alapon, hogy a szülő nem rendelkezett azokkal az ellátásokkal, amelyeket a törvény feltételként szab a támogatás megállapításához.
A támogatásra azok a szülők is jogosultak lehetnek, akiknél a 20 évet elérő tartós ápolás esetleg több gyermek gondozásával valósult meg, ezen időszakokat ugyanis együttesen kell figyelembe venni.
Aggályosnak, a szabályozás hiányosságaként értékelte az Alkotmánybíróság, hogy a tartós ápolást végzők időskori támogatását nem vehetik igénybe azok, akik az ápolást nem szülőként, hanem más hozzátartozóként (testvér, nagynéni stb.) végzik/végezték mondjuk azért, mert a szülő időközben elhunyt. Ők ugyanúgy elszenvedhették azokat a hátrányokat (jövedelem csökkenés) amelyek kompenzálását a támogatás szolgálja, ugyanakkor diszkriminatív módon arra mégsem tarthatnak igényt.
E probléma orvoslása, a támogatás kiterjesztése viszont az Alkotmánybíróság álláspontja szerint csak a szabályozás teljeskörű felülvizsgálatával volna megoldható.
Az Alkotmánybíróság határozataannak kihirdetését követő naptól, azaz július 24-től hatályos, vagyis ettől kezdve a szociális törvény támogatásra vonatkozó szabályainak értelmezése, alkalmazása során a hatóságoknak, bíróságoknak eljárásaikban már az abban foglaltak szerint kell eljárni. Ebből pedig az is következik, hogy ha valakinek támogatásra való igényét korábban kizárólag az említett ellátások hiánya miatt utasították el, azonban a tartós ápolás tényét valamilyen más módon tudja igazolni, akkor érdemes igényét újból előterjeszteni.
Végül emlékeztetőül néhány információ a támogatás igénylésével kapcsolatban:
A tartós ápolást végzők időskori támogatásáról rendelkező 383/2017.
(XII. 12.) kormányrendelet alapján a támogatás megállapítása és folyósítása iránti kérelmet az általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, azaz a nyugdíj ügyben eljáró járási hivataloknál lehet előterjeszteni az e célra rendszeresített adatlapon, vagy elektronikus űrlapon, ami a nyugdíjbiztosítási szerv honlapján, illetve a kormányzati portálon érhető el.
A támogatás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtását megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg, azt a nyugdíjfolyósító szerv folyósítja.
Gulyásné dr. Bölkény Ágota
jogtanácsos
