Sérült emberekkel beszélgetve ismerték meg nehéz életüket
Iszkaszentgyörgy
Játékokon keresztül ismerték meg a diákok az örök sötétségre, csendre, mozdulatlanságra kárhoztatottak életét. Aztán beszélgettek is velük, ettől minden más lett, ami kezdetben játéknak indult.
A tornateremben hatalmas visítás és jókedv közepette próbálták ki a gyerekek a tolókocsival szlalomozást, a bekötött szemmel csörgőlabdával való játszást. Egy másik tanteremben lábbal-szájjal festettek, megint másutt arról beszélgettek Tarsoly Mártával, az Alternatíva Mozgássérült Egyesület tagjával, a sérült emberek valamilyen sportot választva hogyan próbálnak kitörni a mozdulatlanságból, végül a gyerekek megismerkedhettek Szokó Zsolt, a LÁRKE vezetőjének vakvezető kutyájával is.
Az ötödikes Nagy Zoltán a csörgőlabdás játékot próbálta ki. Azt mondta, nem volt nehéz a hang után tájékozódni, de közben gondolt azokra is, akiknek ez nem pusztán játék. A harmadikos Németh Petra lábbal festett, de igazából a tolószék használatát figyelte meg, ha kellene, tudjon segíteni. A hetedikes Deszát Bettinának unokatestvére lát gyengén, az ő számára nem volt újdonság, amikor a vakok pontírásával nyomott lapot tapogatta ujjbegyével.
Gazdagabb az idei, a második esélyegyenlőségi év programja, mint a tavalyi – ez Kisné Szonn Ibolya iskolaigazgató véleménye. Hetekkel korábban megkezdték a gyerekek felkészítését a sérült emberekkel való találkozásra. Jelenleg nincs fogyatékkal élő gyermek az iskolában – mondta-, korábban egy csípőficamos és egy hallássérült befogadását, gondozását kellett megoldaniuk. Nem lehet azonban kiszámítani, mikor kell segíteni. Nehéz beszélni a betegségről, ezt is tanulni kell. Megtalálni a megfelelő szavakat, mit szabad kimondani, mit nem. És ha már szóba hozunk dolgokat nem bántjuk-e meg vele véletlenül őket?
A falu polgármestere, Gáll Attila is részt vett az esélyegyenlőségi napon, mi több, egy tandemkerékpárt is választott, amivel az iskolai programok után, Székesfehérvárra tekertek –elől ép, hátul vak társával. Huszonnyolcan teljesítették a távot. Tizenkét kilométeres útszakaszt egymásra utalva. Ahol a célt elérni csak együttműködve, egymásba bízva, egymást segítve lehet. Tapasztalatai alapján a sérült emberek nem vesznek részt a falu életében. Visszahúzódnak betegségük miatt, csak a családban, vagy intézetben élik életüket.
A gyerekeken keresztül tudjuk leginkább megszólítani a családokat. És azáltal, hogy ők ezeken a programokon részt vesznek, megtapasztalják, amit más szituációban nem tudnak. Elmondják otthon mit láttak és ettől remélhetőleg a felnőtt társadalomban is az elesettek iránt megmozdul valami.
A Fejér Megyei Esélyek Háza munkatársai Róka Gyula szociális munkás szakmai irányításával szervezték meg a programot!
Forrás: Fejér Megyei Hírlap 2007 október 04. Bakonytól a Dunántúlig rovat
Szerző: J. Mező Éva