Éld bele magad! – érzékenyítő előadások Alsószentivánon

2014.11.25., kedd | Nem-besorolt

Éld bele magad! – érzékenyítő előadások Alsószentivánon

„Belegondoltál már abba, milyen érzés lehet érzékszervi fogyatékossággal élni? Vaknak, hallássérültnek, esetleg süketnémának lenni? Feltetted magadnak esetleg a kérdést, hogy tudnak élni ezek az emberek teljes értékű életet? Most megismerheted az ő helyzetüket is!”

 

A fentebb idézett sorokkal harangoztuk be honlapunkon és az iskolai faliújságon azt a két előadást, amelyeken a Kapunyitogató programsorozat keretében november 5-én délelőtt vehettek részt diákjaink. Az egyik teremben a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete részéről Zsolt és Szilárd vezetésével érezhették át egy időre a gyerekek a látássérültek helyzetét, a másik teremben pedig a féléves kora óta siketnéma Lajos és Szabados Józsefné jeltolmács segítségével tanulmányozhatták a tanulók a mutogatás és a jelelés közötti különbségeket. A gyerekek könnyen közös hullámhosszra hangolódtak az előadókkal, amit a továbbiakban saját leírásom helyett az ő véleményükkel, meglátásaikkal szeretnék alátámasztani. Az alsósok az első szóbeli kérdést követően („- Szerintetek megérte megnézni a mai két előadást?Igen!” – hangzott a válasz fülsüketítő kórusban), örömmel idézték fel a délelőtt élményeit. Fő tanulságként pedig azt fogalmazták meg, hogy az előadások megértették velük, hogy ne csúfolódjanak és piszkálódjanak valamilyen fogyatékkal élő társaikkal szemben. S amikor feltettem a záró kérdést: „Ugye, akkor ti sem piszkáljátok egyik társatokat sem?”, megnyugtató választ kaptam: „Most már nem!”J

A felsősökkel a tanulószoba alatt volt alkalmam összegezni a tapasztalatokat, amikor ezzel kapcsolatban tettem fel kérdéseimet. Azt kértem a gyerekektől, hogy kérdéseimre név nélkül, de őszintén írják le véleményüket. Ezekből csemegéztem a lentebb olvasható idézeteket, amelyek szöveghűek, de némelyik helyesírása azért előzetes cenzúrán esett át:

 

Mi tetszett benne a legjobban?

„Nekem a vakok kitapintható ábécéje!”

„Aba volt a legjobb!” (Aba = Zsolt vakvezető labrador kutyája, aki buddhista szerzeteseket megszégyenítő nyugalommal ülte végig az előadást és kitartóan állta a gyerekek simogatásait.)

„Az tetszett a legjobban, amikor bekötött szemmel, a fehér botot használva oda kellett vinnem a tanár úrnak egy lapot.”

„Szerintem az, hogy mindenki kapott egy (Braille) ábécét és rányomtathatta mindenki a saját nevét.”

„Engem az egész lenyűgözött. De főleg a kutya nagy tudása. Hogy tudták kiképezni 6 hónap alatt?”

„Nekem a beszélő menüs telefon tetszett. Meg a Szilárd megmutatta a laptopját.”

„Nekem az, hogy a Balázs kétszer is kirakta behunyt szemmel a bűvös kockát!”

„Nekem az tetszett a legjobban, hogy el tudják magukat így fogadni, nem sajnáltatják magukat. Persze a kutya is tetszett, meg az írógép is, de szerintem a legfontosabb, hogy elfogadják magukat.”

 

Ti meg tudnátok tanulni a Braille-írást vagy a siketnémák jeleit?

„Nem, mert nem lenne hozzá türelmem.”

„Nem tudnám megtanulni, szerintem nagyon nehéz és időigényes. Nagy kitartás kellhet hozzá.”

„Nehezen, de meg tudnám tanulni.”

„Meg tudnám tanulni, mert elég érdekes dolog és ki tudja, mikor kell alkalmaznom.”

„Igen. A nevemet még most is el tudom mutatni, amit délelőtt tanultam.”

„Lehet, de kellene rá egy kis idő.”

 

Szerintetek a vakok vagy a siketek helyzete a rosszabb?

„Szerintem a vakok helyzete rosszabb, mert a siketnéma meg tudja értetni magát az emberekkel és látja, hogy mi folyik körülötte. A vakok is megértetik magukat, de ők nem láthatják a környezetüket, csak hallják a dolgokat.”

„A vak embernek nehezebb, mert ha semmit nem láthat, és ha van vakvezető kutyája, akkor is bármi történhet vele.”

„A vakoknak rosszabb, mert nem láthatják a családjukat, barátaikat és ez rosszabb, mintha csak nem hallhatnák őket.”

 

Mi a véleményetek az itt járt előadókról?

 

„Nekem nagyon szimpatikusak voltak. Úgy éreztem, szeretik a gyerekeket és még viccesek is voltak. Egyáltalán nem zavarnának az ilyen emberek a környezetemben. Szerintem bizonyos munkákban is helyt tudnának állni.”

„Szerintem ugyanolyanok belül, mint az átlagos emberek.”

„El lehetett lenni velük. A fogyatékosságuk ellenére megvolt a humoruk.”

„Nagyon kedvesek voltak. Meg lehetett érteni Lajost is és Zsolt meg Szilárd is kedvesek. Nagyon érdekes volt velük találkozni és az ilyen embereket is bárhol el lehet viselni. Engem egyáltalán nem zavarna, ha közöttünk ilyenek is lennének.”

 

Szerintetek tudnak teljes értékű életet élni ezek az emberek is?

„Igen, tudnak, csak nyilvánvalóan sokkal nehezebben boldogulnak. De lehetnek képesek ugyanúgy élni, mint az átlagos emberek.”

„Ha segítenek nekik, akkor igen, meg szerintem, ha hozzászoknak és elfogadják magukat.”

„Teljesen egyedül nem biztos, de segítséggel szerintem igen.”

„Szerintem igen, látszott is rajtuk, hogy boldogok.”

„Attól, hogy valaki vak, vagy siketnéma, még lehet boldogabb is, mint egy átlagos ember.”

 

Véleményetek szerint mit szerettek volna számotokra elmondani az előadók?

 

„Bemutassák, hogyan élnek ezek az emberek.”

„Hogy megértsük az ilyen embereket.”

„Hogy mi is segítsünk a vakoknak vagy bármilyen más fogyatékos embernek.”

„Azt, hogy láthassuk, milyen rossz lehet nekik és ne bántsuk azokat, akik mások, mint mi.”

„Hogy lássuk, hogy ez milyen rossz és vigyázzunk magunkra, hogy mi ne legyünk ilyenek.”

„Felhívni a figyelmünket, hogy nagyon vigyázzunk magunkra, mert bármit teszünk, akár csak gépezünk, már azzal is romlik a szemünk.”

„Azt, hogy lássuk, mi történhet, ha nem vigyázunk magunkra és meg szeretnék értetni az emberekkel, hogy balesetekből is lehetnek nagy problémák.”

„Ezt szerintem azért csinálják, mert hogy elhitessék, hogy rossz lehet, de így is lehet élni! Meg hogy nem kell őket csúfolni, mert képzeljék ők is [mármint a csúfolódók] az ő helyükbe magukat.”

„Azt, hogy siketnémának és vaknak nagyon rossz, és azért vállalják, hogy elmennek ilyen helyekre, mert az ilyen dolgok nem cikik egyáltalán. És jobban vigyázzunk, nehogy valami történjen velünk. Az ilyen embereket ne ítéljük el, és azért is lehetett kipróbálni ezeket, hogy átéljük az ő helyzetüket.”

 

Olvasgatva a gyerekek véleményét, összegzésként azt mondhatom: köszönet az előadóknak! Azzal, hogy eljöttek és megismerkedtek a tanulókkal, többet tudtak érzékeltetni a fogyatékkal élők helyzetéről, mint amit mi, tanárok az osztályfőnöki foglalkozások keretében bármikor is elértünk volna. Sikerült megértetni a gyerekekkel, mit is jelenthetnek a gyakorlatban az olyan szép hangzású kifejezések, mint megértés, türelem, elfogadás és segítés. Ezért szeretném ezúton is köszönetünket kifejezni a szervezőknek és vendégeinknek, s bízom benne, hogy a ma bőséggel elvetett magvak szárba szökkennek, azaz tanulóink felnőttként is a mai délutánon papírra vetett gondolataikhoz hűen fognak majd élni és cselekedni.

 

Kiss Attila

Share This

Share this post with your friends!