A LÁRKE Közhasznú Egyesület 2003 márciusában alakult Székesfehérváron annak érdekében, hogy átalakítsák, modernizálják azt a tradicionális érdekvédelmi munkát, amelyet a Fejér Megyei Vakok Szövetsége folytatott. Szokó Zsolt, az egyesület elnöke elmondta, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város támogatásával 2004-ben kaptak irodahelyiséget, az ügyfélfogadás a Jancsár utca 11-ben történik, ahol számítástechnikai képzés is folyik látássérültek számára. Az irodában összesen 6 munkaállomás található, az oktatás ADSL-vonal, digitális képernyő-leolvasó és más speciális szoftverek segítik. A látássérült emberek ECDL-modul szerint tanulhatnak: ez magába foglalja az e-mailt, internetet, szövegszerkesztést is. A hallgatók a Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központban vizsgázhatnak. A látássérültek számára a modul teljesítése kétszer, háromszor több óraszámot jelent, és speciális módszerrel tanulnak.
A távlati tervekkel kapcsolatban Szokó Zsolt elnök elmondta, szeretnék az irodát módszertani rehabilitációs képző központtá alakítani, ahol ambuláns rehabilitáció történne. “A meglevő funkciókat szeretnénk hatékonyabban kihasználni, erre már számos példa van az országban. Hasonló központot hozna létre a Szempont Alapítvány Budapesten, hasonló jellegű intézmény működik a hajdúdorogi Fehér Bot Alapítványnál. Fontos szempont az is, hogy az egész régió számára nagy lehetőség lenne, ha Fehérváron létrejönne egy hasonló központ” – mondja a LÁRKE elnöke.
A rehabilitáció legfontosabb célja a látássérültek esetében, hogy önálló életvitelt tudjanak kialakítani, önállóan közlekedjenek, és saját maguk szerezzenek információt. A végső cél, hogy a munkaerőpiacra vissza tudjon illeszkedni a látássérült ember.
Jelenleg is számos foglalkoztató üzem létezik a megyében, a látássérültek info-kommunikációs eszközök segítségével dolgozhatnak például számítástechnikai területen, call-centeresként, vagy könnyebb fizikai munkát végezve. Szokó Zsolt elmondta, hogy látássérülteket foglalkoztató munkaadók és munkavállalók részvételével március 1-jén állásbörzére is sor kerül a Viktória Rehabilitációs Központban.
A további fejlesztések elvégzése érdekében szükséges az adományozni kívánók megszólítása, ezért bővebb információkat olvashatnak a szervezet tevékenységeiről a www.larke.hu weboldalon.