Az "Árny alatt" kiállítás látogatottságát tartalmazó kimutatás

Az "Árny alatt" kiállítás látogatottságát tartalmazó kimutatás

A Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE) kiemelt szemléletformáló programja

Cél: a  társadalmi tolerancia ösztönzése

helyszíne: Videoton Holding ZRT tulajdonában lévő (Székesfehérvár, Aszalvölgyi út 5.; 239. sz. épület)

- statisztikai kimutatás első szakasz
Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap
Időszak: 2010. április - 2010. december
Látogatottsági adat: 1500 fő

- statisztikai kimutatás második szakasz
Támogató: Videoton Holding Zrt és Székesfehérvár MJV Önkormányzat
Időszak: 2011. január - 2011. december
Látogatottsági adat: 2481 fő

A 2011-es évben, az „Árny alatt” kiállításon, a következő érdeklődők fordultak meg:

Sziget utcai óvoda: 1 csoport, 21 fő
Gárdonyi Általános Iskola: 2 csoport, 67 fő
Enyingi Általános Iskola: 1 csoport, 28 fő
Tolnai utcai Általános Iskola: 5 csoport, 104 fő
Vízivárosi Általános Iskola: 3 csoport, 67 fő
Teleki Blanka Általános Iskola: 2 csoport, 60 fő
Vörösmarty Mihály Általános Iskola: 2 csoport, 37 fő
Tóvárosi Általános Iskola: 3 csoport, 56 fő
István Király Általános Iskola: 2 csoport, 24 fő
Úrhidai Általános Iskola: 2 csoport, 41 fő
Kodály Zoltán Általános Iskola: 1 csoport, 28 fő
Munkácsy Mihály Általános Iskola: 7 csoport, 174 fő
Velence Zöld Liget Általános Iskola: 1 csoport, 50 fő
Szent Imre Általános Iskola: 1 csoport, 24 fő
Széna téri Általános Iskola: 2 csoport, 48 fő
Mezőszentgyörgyi Általános Iskola: 1 csoport, 12 fő
Császári Általános Iskola: 1 csoport, 20 fő
Csőszi Általános Iskola: 1 csoport, 11 fő
Hétvezér Általános Iskola: 2 csoport, 53 fő
Református Általános Iskola: 3 csoport, 76 fő
Agárdi Általános Iskola: 5 csoport, 161 fő
Németh László Általános Iskola: 5 csoport, 117 fő
Kápolnásnyéki Általános Iskola: 1 csoport, 24 fő
Abai Általános Iskola: 2 csoport, 46 fő
Bugát Pál Szakközépiskola: 4 csoport, 73 fő
Jáky József Szakközépiskola: 18 csoport, 533 fő
Kodolányi János Középiskola: 1 csoport, 33 fő
Vasvári Pál Gimnázium: 2 csoport, 60 fő
Gorsium Művészeti Szakközépiskola: 2 csoport, 62 fő
Árpád Szakképző- és Szakiskola: 3 csoport, 51 fő
Hunyadi Mátyás Szakközépiskola: 4 csoport, 106 fő
Comenius Gazdasági Szakközépiskola: 1 csoport, 30 fő
Ciszterci Szent István Gimnázium: 1 csoport, 21 fő
Kodály Zoltán Gimnázium: 1 csoport, 26 fő
Kodolányi János Főiskola: 1 csoport, 15 fő

Egyesületek, Nyugdíjas Klubok Nyári táborok: 15 csoport, 304 fő

Egyéni látogatók: 16 csoport, 67 fő

Videoton HR: 8 fő
SZMJV Önkormányzat képviselőtestület: 15 fő
Pannon Job tréning: 3 csoport, 32 fő
SZMJV Szociális Iroda: 15 fő
SZMJV Okmányiroda: 15 fő

Eszközbemutató program: 45 fő
Sajtótájékoztató: 45 fő


Összesítve: 1 óvoda, 10 vidéki általános iskola, 13 székesfehérvári általános iskola, 10 középiskola, 1 főiskola, valamint egyéni látogatók, egyesületek, önkormányzati dolgozók, vállalatok 134 csoportban, 2481 fővel látogatták a kiállítást.

TÁMOP-5.4.7/09/1 - A látássérült emberek számára elemi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése

TÁMOP-5.4.7/09/1 - A látássérült emberek számára elemi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése

A rehabilitációs központ Szolgáltatásainak bemutatása

2010. február 1. – 2011. január 31. közötti időszakban az Egyesület sikeresen lebonyolította a TÁMOP 5.4.7 kódjelű pályázatot, amelyről a szakmai szempontok alapján értékelve megállapíthatjuk, hogy a projekt megvalósítása szinte a tervezett ütemben, az általunk meghatározott mérföldkövek figyelembe vételével haladt.

A kitűzött célt, és a bevállalt monitoring mutatókat 83%-ban teljesítettük, ami a bevont kliensek számát, a sikeresen lezárt rehabilitációk számát, és a szolgáltatási órák számát jelenti. A projekt lebonyolítása az alábbiak szerint zajlott:

A projekt első hónapjában, a pályázatban meghatározottak alapján megteremtettük a projekt sikeres megvalósításának személyi feltételeit, kiválasztottuk a projekt közvetlen megvalósításában dolgozó új munkatársakat. A Rehabilitációs Központ új helyszínének kiválasztása, és berendezése még az előző pályázat idején megtörtént, így a projekt megvalósítása már a Virág Benedek u.1. szám alatt található helyszínen kezdődhetett el. A régi munkatársak segítségével az új munkatársak gyorsan felvették a ritmust, így a projekt indulásától kezdve a teljes szolgáltatási palettát tudtuk a klienseink számára biztosítani. Ezek a következők: infokommunikációs eszközök használatának oktatása, tájékozódás- és közlekedés tanítása, mindennapos tevékenységek újratanítása, csoportos és egyéni pszichológiai tanácsadás, kommunikációs technikák tanítása (Braille írás-olvasás), látástréning, szociális segítségnyújtás és ügyintézés.

A Rehabilitációs Központ munkatársai az első hónapokban sikeresen elsajátították a Szempont Alapítványtól bérelt online adminisztrációs rendszer használatát, amely Interneten történő elérhetőségével megkönnyítette az adminisztrációs feladatok elvégzését.

A projekt kezdetétől fogva az egyik legfontosabb feladatunk volt a kliensfelkutatás, klienstoborzás, mivel a rehabilitációs központunk alig több mint kilenc hónapos működése nem igazán mondható történelmi távlatnak.

Ebből következően kiemelt hangsúlyt fektettünk arra, hogy a régió minden olyan szervezetével és intézményével megfelelő együttműködést alakítsunk ki, amelyek segíthetnek a Rehabilitációs Központ létezésének és működésének ismertté tételében, hogy ezáltal az információ a leendő kliensek minél szélesebb köréhez eljuthasson.

Nagyon jó partneri viszonyt sikerült kialakítani a régióban működő látássérülteket tömörítő szervezetekkel, a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületével, valamint a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületével. A szervezetekkel közös szervezésben több találkozót tartottunk, ahol a helyi látássérültek közvetlen tájékoztatót, valamint bemutató előadást hallhattak a Rehabilitációs Központunkban elérhető szolgáltatásokról.

A régió egészségügyi intézményeinek, szakembereinek felkutatása, megszólítása, bevonása folyamatos feladat volt, mint például a megyei és városi kórházak szemészeti, neurológiai, diabetológiai osztályainak főorvosaival, főnővéreivel való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás. A sikeres kommunikáció eredményeképpen egyeztetés, és engedélyezés után rendszeresen jelen voltunk ezen osztályokon, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhessünk az ott megjelenő látássérült személyekkel.

Arra törekedtünk, hogy az említett kórházi osztályokon a rehabilitációs szolgáltatás olyan elfogadott lehetőséggé váljon, amelyet jelenlétünk nélkül is ajánlhatnak. Ennek eredményeképpen 6 együttműködési megállapodást kötöttünk.

Nagy figyelmet fordítottunk a régió háziorvosainak megszólítására. 62 háziorvossal vettük fel a kapcsolatot, akik közül 26 szakemberrel sikerült megállapodást kötni, amelyben vállalták, hogy a náluk megjelenő látássérült klienseiket tájékoztatják a Rehabilitációs Központunkban igénybe vehető szolgáltatásokról, és ide is irányítják őket.

Intézményi együttműködés keretében igyekszünk élni minden olyan lehetőséggel, amelynek keretében közvetlen, vagy közvetett csatornákon leendő kliensekkel találkozhatunk. Kiemelt együttműködő szervezetek a régióban: Polgármesteri Hivatalok, Szociális Irodák, Állami Tisztiorvosi Szolgálat regionális irodái, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet regionális irodái, Munkaügyi Központok kirendeltségei, Családsegítő Központok, oktatási intézmények. Ezen szervezetek nagyon nyitottan fogadták munkatársainkat, pozitívan értékelték a rehabilitáció lehetőségét és 22 szervezet tartott érdemesnek minket együttműködési megállapodás megkötésére.

A civil szférában más fogyatékossági csoportok érdekvédelmi és egyéb szervezeteivel alapítványok, egyesületek, Esélyek Háza, Támogató Szolgálatok, stb.) sikerült kialakítani tartalmas együttműködést, amelynek segítségével biztosítható a szolgáltatásaink népszerűsítése, minél szélesebb körben történő megismertetése. Ezt az együttműködést 10 szervezettel sikerült szerződéses formában is rögzíteni.

Az intenzív kliensfelkutatás és ismertté tétel eredményeképpen, egy év alatt több mint 440 látássérült személlyel vettük fel valamilyen formában a kapcsolatot, akik közül 182 személlyel kötöttük meg a rehabilitációs alapszerződést, így lehetőségük nyílt a Rehabilitációs Központ szolgáltatásainak igénybevételére.

A projekt 12 hónapja alatt a szakemberek 17600 szolgáltatási órát teljesítettek, amelynek 43 %-a volt a kliensekkel eltöltött kontakt óra.

A kliensekkel eltöltött elemi rehabilitációs foglalkozások óraszámainak eloszlása a következő megoszlást mutatja, amely egyben a legkeresettebb szolgáltatások sorrendjével is megegyezik:
- Infokommunikációs eszközök használatának oktatása: 32%
- Tájékozódás- és közlekedés tanítása: 31%
- Mindennapos tevékenységek újratanítása: 16%
- Csoportos és egyéni pszichológiai tanácsadás: 7%
- Kommunikációs technikák tanítása (Braille írás-olvasás): 6%
- Látástréning: 5%
- Szociális segítségnyújtás és ügyintézés: 3%

A projekt lehetővé tette a Rehabilitációs Központ számára két új számítógépes munkaállomás, egy db Poet Compakt felolvasó készülék, egy db Labimax-2 színes olvasóegér, egy db Prisma színes olvasókészülék, Scherlock magyarul beszélő tárgykereső, valamint több optikai segédeszköz megvásárlását.

A számítógépek segítségével sikerült megoldani, hogy egyszerre két helyen is lehetőség legyen számítástechnikai tanórák megtartására.

A többi modern készülék kezelésének és használatának elsajátításával a látássérült klienseink mindennapjait tudjuk reményeink szerint könnyebbé tenni.

Mindent összefoglalva elmondható, hogy a TÁMOP 5.4.7 projekt egy éve alatt hatalmas lépéseket tettünk meg annak érdekében, hogy a régióban minél szélesebb körben ismertté váljon a látássérült elemi rehabilitációs szolgáltatás igénybevételének lehetősége.

Tudjuk, hogy a projekt során a rehabilitációs központban megfordult kliensek szép emlékekkel és sikerrel fejezték be az igényelt szolgáltatásokat.

Lengyel Zsófi és a nyers valóság

Lengyel Zsófi és a nyers valóság

Lengyel Zsófi (Fotó: Kiss László)
Lengyel Zsófi (Fotó: Kiss László)

portré, Interjú

Próbálom eljátszani a száguldó riportert, de a valóság az, hogy mindig elkések. Legutóbb Lengyel Zsófi látássérült sportolót várattam meg. Ott állt pontosan a kávézó előtt, ahol megbeszéltük, és már éppen a telefonjához nyúlt, amikor megszólítottam. Szőke hajzuhatag, világítóan kék szemek, és olyan kifejezőek, mintha éppen most csodálkozna rá a világra. Pedig fordítva illene, úgy, hogy a világ csodálkozzon rá Zsófira. Hogy miért? Az talán kiderül a beszélgetésünkből. Elöljáróban annyit elárulok, hogy a kávé mellé járó sütit félretette.
 
Diétázol?

Igen, ráadásul ez az első diétás napom, és még csak reggel van, szóval nem sütivel kéne kezdenem a napot. Sajnos. Nőként jól érzem magam a bőrömben, de sportolóként oda kell figyelnem. Sajnos a legutóbbi paralimpiai kvótaszerzésről egy hellyel lemaradtam, és ez elég nagy törés volt, hiszen az elmúlt öt év csak erről szólt, erre készültem. Ezért költöztem ide, Székesfehérvárra, emiatt igazoltam ide sportolni. Sok-sok energiát fektettem bele. Mára már összeszedtem magam, most újult erővel készülök az előttem álló temérdek versenyre.

Mi a cél?

Kezdetben, amikor még jobban láttam, százméteres sprinter voltam, de ebben nem lettek nagyobb nemzetközi eredményeim, csak országos bajnoki címeim. Húszéves koromban váltottam a triatlonra, ez lett a fő sportágam, öt évig csináltam, de most már csak amatőr szinten. Lemondtam a válogatott státuszomról, és átváltottam a kerékpárra. Mindenképpen szeretnék kerékpárral kijutni a 2020-as tokiói paralimpiára, a mostani világbajnokság is ehhez egy lépcsőfok. Ez látássérültként természetesen tandemkerékpározást jelent.

Elöl vagy hátul tekersz?

Ha elöl lennék, nem élnénk túl, vagy minimum egy fejjel kevesebbel érnénk célba!

Tandemben a segítővel, Kapott Szonjával (Fotó: Lengyel Zsófi Facebook-oldala)
Tandemben a segítővel, Kapott Szonjával (Fotó: Lengyel Zsófi Facebook-oldala)

Buta volt a kérdés, de ránézésre meg nem mondanám, hogy látássérült vagy. Ráadásul a fehér bot az asztal végén pihen.

Többször előfordult már, hogy nem hitték el, hogy nem látok. Volt már, hogy például egy pasi azt gondolta, őt nézem, és teljesen félreértette a helyzetet. Legutóbb az egyik telekommunikációs cég ügyfélszolgálatán az ügyintéző srác el akart hívni randizni, és észre sem vette, hogy nem jól látok. Ez sok esetben nehezíti a dolgokat. Középiskolásként integrált gimnáziumba jártam, és az osztálytársaim nem hitték el, hogy látássérült vagyok. Nekem például nagy szükségem van a fényre, ezért rendszeresen fölkapcsoltam a teremben a villanyt, mások meg lekapcsolták, mondván, nekik fáj a fejük a neonlámpa fényétől. Bárcsak nekem is ennyi bajom lenne! – válaszoltam erre. A gimnázium volt eddig az egyik legküzdelmesebb időszaka az életemnek. Akkor romlott a legtöbbet a szemem. Úgy kerültem be, hogy még tudtam tollal papírra írni, öt év múlva laptopon, beszélőprogrammal érettségiztem.

Lengyel Zsófi nevére sokféle tevékenységet dob ki az internetes kereső: sportoló, amatőr modell, érzékenyítő program munkatársa, és még azt is, hogy élharcos.

Ha leszűkítjük, akkor mindegyik igaz lehet. Esélyegyenlőségi élharcosnak szoktam magamat nevezni. Emellett az elvakult kifejezést szoktam viccesen használni magamra.

Hogyan kerültél Fehérvárra?

Részt vettem a La Femme magazin ötven tehetséges magyar fiatal programjában, ahol Miklósa Erika volt a mentorom. Erika nagyon sok fellépést, civiltevékenységet vállal a városban. 2015-ben hívott meg először székesfehérvári rendezvényre: én voltam az adventi jótékonysági futás egyik műsorvezetője, majd ezt követően a januári Jótékonysági estély műsorvezetője is én lehettem. Még teljesen pesti voltam, amikor Cser-Palkovics András polgármester Fehérvárra hívott. Így lettem az önkormányzat munkatársa. Huszonhárom évesen, friss kommunikációs diplomásként ez nagy lehetőség volt számomra. Kidolgozója és vezetője lehettem a Székesfehérvári Érzékenyítő Programnak, mely kisiskolásoknak szól, és a célja, hogy a gyerekek minél jobban megismerjék a fogyatékkal élők mindennapjait, és megtanulják őket a társadalom teljes értékű tagjaként kezelni. A Fradiból átigazoltam az Alba Triatlonhoz, most pedig, hogy kerékpárra váltottam, a SZINGO-Balaton Team versenykerékpárosa vagyok.

Mekkora váltás volt számodra ez a Budapesthez képest kis város?

Az első évben észre sem vettem, hogy másik városba költöztem: napi három edzésem volt, állandóan utaztam versenyről versenyre, egyetlen cél lebegett előttem: a riói paralimpiai kvótaszerzés. Fehérváron az uszoda és a Bregyó között telt az életem. Amikor 2016 szeptemberében kiderült, hogy nem jutok ki Rióba, ültem otthon, körbenéztem, és feltettem a nagy kérdést: Úristen, hol vagyok?! Mit keresek én itt Székesfehérváron?

Utóbbira van már válaszod?

Most már többet tudok a városról, megszerettem, de hiányzik a fővárosi nyüzsgés. Fehérvár nagyon hangulatos, szép város, és a lakásomat is nagyon szeretem. Persze javasolnék egy-két változtatást, például a világító indát átvezetném a Fő utcáról a Jókai utcába, ahol lakom, így sötétben én is könnyebben hazatalálnék. A viccet félretéve: nem tervezem, hogy más városba költözöm, de a sok elfoglaltság miatt még nincsenek itt barátaim, és a szüleim is Pesten laknak.

Lengyel Zsófi esélyegyenlőségi élharcosnak tartja magát (Fotó: Kiss László)
Lengyel Zsófi esélyegyenlőségi élharcosnak tartja magát (Fotó: Kiss László)

Ők könnyen engedtek?

Jó lehetőséget láttak benne, és örültek, mert én vagyok még mindig a legközelebb hozzájuk. A nővérem húsz éve Olaszországban él, a bátyám tíz éve költözött ki Angliába. Ez a hatvan kilométer szinte semmi nekik, de tény, hogy először költöztem el otthonról.

Legkisebb gyermek, ráadásul látássérült. Jobban féltenek?

Én vagyok az egyetlen a családban, aki fogyatékossággal él, generációkra visszamenőleg senkinek nem volt nálunk ilyen problémája. Ezért ez egy teljesen új szituáció volt mindenkinek. Hároméves koromban kezdték észrevenni, hogy valami nincs rendben. Ötéves voltam, amikor diagnosztizálták nálam a retinitis pigmentosa nevű szembetegséget. Egyébként édesanyám a karakán személyiség, nem én. Hogy ilyen lettem, az neki is köszönhető, mert nem arra nevelt, hogy betegségtudattal éljek. Persze jelen van a betegség, de ebből kell kihozni a legjobbat. Nehéz volt nekik is, hiszen másként kellett nevelni, hogy mindent megkaphassak, amit egy ép ember. Nekem sem volt könnyű, hogy elfogadjam: nem olyan vagyok, mint ők.

Abban is édesanyád segített, hogy a nőiségedben ki tudj teljesedni?

Mindig vele mentem el vásárolgatni, és a mai napig is segít például a ruhaválasztásban, de mindig azt szoktam mondani, hogy én valahol vérbeli nő vagyok. Tavaly az egyik szépségipari céggel létrehoztunk egy sminkprojektet kifejezetten látássérült hölgyek számára oktatóvideóval, sminkcsomaggal. Ezt már magam szerveztem, mert anyukám például nem is nagyon sminkel. Ugyanakkor amikor sminkelni tanultam, eleinte ő volt az élő tükör. Később aztán annyira berögzültek a mozdulatok a kezembe, hogy már úgy sminkelek, mint egy látó hölgy, aki sietve, útközben, szinte tükör nélkül, tíz perc alatt kisminkeli magát.

Három profi portfóliód van, és több újságban, kiadványban is szerepeltél már fotóiddal. Miért fontos számodra, hogy ilyen módon is megmutasd magad?

Már nem látom magam a tükörben, sőt más emberek szemében sem. Ha egy csinos hölgy végigmegy az utcán, biztosan kap néhány mosolyt, elismerő tekintetet, ezek a látássérült hölgyek életéből teljesen kimaradnak. Ha viszont képek készülnek rólunk, akkor azok által kapunk visszajelzést. Élvezem is ezt a világot: szeretem a sminkelést, a szép ruhákat, s mivel a fotóst és a körülöttem lévőket nem látom, zavarba sem jövök a fotózás során.

Kiknek készülnek ezek a fotók? Figyelsz arra, hogy ki az, aki ezeket a fotókat megnézi?

A közösségi oldalon van egy hivatalos oldalam, ami a parasportot hivatott képviselni. Ott osztom meg az eredményeket, az edzésről készült dokumentációkat, és mindent, ami sportolóként történik velem. Igyekszünk márkanevet építeni a Lengyel Zsófi névre, mint parasportoló és mint fogyatékossággal élő modell. Legutóbb például az egyik fotómat látva felkértek, hogy legyek egy divathétnek az arca. Hatalmas dolog számomra, hogy látássérültként egy épeknek szóló nemzetközileg is elismert divathétnek lehetek az arca. Talán ezek miatt a visszajelzések miatt érdemes így is megmutatkozni.

Zsófi a Neked munka, nekem álom! elnevezésű program résztvevőjeként műsorvezető volt a Fehérvár Televízióban (Fotó: László-Takács Krisztina)
Zsófi a Neked munka, nekem álom! elnevezésű program résztvevőjeként műsorvezető volt a Fehérvár Televízióban (Fotó: László-Takács Krisztina)

Gyengénlátó voltál gyerekként, most aliglátó vagy, fehér bottal közlekedsz és már nem látod magad a tükörben. Ez egy kiszámítható folyamat, és tudod azt is, mi vár rád?

Sajnos magától nem javul, pedig jó lenne. Nagyobb az esély a romlásra, de hogy lesz-e megállás vagy meg fogok-e vakulni, azt sajnos nem tudni.

Meg lehet szokni ezt a bizonytalanságot?

Muszáj. Ez olyan, mint amikor valakiről kiderül, súlyos betegsége van. Fel kell fogni, el kell fogadni, fel kell dolgozni, különben nem tud vele megküzdeni. Ha nem így állunk hozzá, elmegy mellettünk az élet.

Miért a sport az, ami kiteljesít?

Ha jól látó lennék, akkor is ilyeneket csinálnék. Sőt! Ha jól látó lennék, senki sem lenne, aki megállítana az őrültségeimben! Kívülről úgy tűnhet, hogy azért sportolok, hogy megmutassam, egy látássérült is képes erre, de valójában annyira szeretem az extrém kihívásokat, hogy látóként feltehetően őrült snowboardos lennék. Ez benne van a személyiségemben, és erre már gyermekkoromban felfigyeltek a tanáraim. Integráltan kezdtem az általános iskolát, de egy idő után a gyenge látásom miatt nagyon le voltam maradva az anyagokkal. Nem tudtam beilleszkedni a látók közé, ezért egy szegregált iskolában folytattam a tanulást. Kilencéves koromban magam döntöttem így. Úgy hívtam, hogy a varázsiskola: csak látássérültek járnak oda, mindenki tapogat mindent, nem a szemét használja. Speciálisak a padok, a táblák, a tankönyvek, mindenféle kütyü van, például az olvasótévé. Életem egyik legjobb időszaka volt, mert a sajátjaim között lehettem. Ebben az iskolában vették észre, hogy még hiperaktív is vagyok. Elkezdtek az országos úszó- és atlétikaversenyen indítani a látássérültek között. Az atlétika nagyon jól ment, főleg a száz méteres sprintfutás, természetesen azért, mert az a legveszélyesebb: rohanni ötezerrel száz métert! Gimnáziumban is folytattam, ki akartam jutni a londoni paralimpiára, de sajnos nem sikerült, majd amikor főiskolára mentem, abba akartam hagyni. Ekkor kerestek meg, hogy mi lenne, ha triatlonra váltanék. Talán látták bennem a fantáziát. Ennek az volt a különlegessége, hogy Rióban került be először a paralimpiai versenysportágak közé a triatlon. A paratriatlon-válogatottban két végtaghiányos sorstárssal versenyeztem együtt. Úgy voltam vele, hogy nem ígérek semmit, mert ez nem száz méter, hanem öt kilométer futás, plusz húsz kilométer kerékpár, és persze ússzak a nyílt vízben is! Elég extrém épként is, pláne parasportolóként. És persze mindezt nem egyedül, hanem egy látó segítővel, az úgynevezett guide-dal, akivel folyamatosan szinkronban kell lenni. Vele dolgozunk végig, párban teljesítjük a versenyt. A combunknál összekötve úszunk, együtt pattanunk fel tandemkerékpárra, onnan lepattanunk, összekötjük a kezünket és futunk.

A sport az küzdelem. Mindig ott lebeg a cél, amit az ember vagy el tud érni vagy éppen nem. Hogyan tudod feldolgozni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezted?

Ha nagy cél hiúsul meg, mint a legutóbbi paralimpia, az számomra is csapás. Azóta kissé összekuszálódtak a dolgok a fejemben. Szinte minden felborult, amiben eddig hittem, és talán még mindig útkereső fázisban vagyok. Szerencsére mindig találok motivációt, mondjuk úgy: egy Zsófi-féle őrültséget.

Mi a legújabb kihívásod?

Kommunikációs szakemberként végeztem a főiskolán. Nem véletlenül, mert nagyon érdekel ez a szakma, és szeretnék visszatérni ebbe az irányba. Régebben rendszeresen vezettem rádióműsort, most is vannak műsorvezetői feladataim egy-egy rendezvényen. Tervem, hogy egy dokumentumfilmet forgatok a jövőben.

Mit mutatnál meg a dokumentumfilmedben?

A nyers valóságot. Bemutatnám, hogyan lehet látássérült nőként élni, hogyan lehet férfiként élni, ha látássérült az ember, és azt is, hogyan lehet párkapcsolatban élni látássérültként.

A SZÉP program során Zsófi kisiskolásoknak mutatja be a fogyatékkal élők mindennapjait (Fotó: Bácskai Gergely)
A SZÉP program során Zsófi kisiskolásoknak mutatja be a fogyatékkal élők mindennapjait (Fotó: Bácskai Gergely)

Mennyire van az megírva, hogy látássérültnek látássérült párja van?

Egyáltalán nincsen. Magam is inkább látóval szeretném leélni az életem. Ha csak a gyakorlati oldalát nézzük, két látássérültnek az élete duplán nehezített. Ha például csak el kell menni vásárolni, vagy el kell rohanni az állatkórházba, mert a kutya rosszul van, hát nem ugrunk csak úgy be a kocsiba! Ettől függetlenül vannak, akik így találják meg a szerelmet.

Ha a szerelem lehet vak, a rendező is lehet az, nem?

Azt hiszem, igen. Régebben elvégeztem egy filmes képzést, és készítettem már videókat. Izgalmas kihívás, mert ezt a témát belülről látom és élem. A Székesfehérvári Érzékenyítő Programnak is én vagyok az „anyukája”, ennek keretében is készítettünk négy kisfilmet. Ezeket én koordináltam, rendeztem. Mivel nem született látássérült vagyok, van vizuális érzékem, el tudom képzelni, el tudom mondani, mi legyen a képen. A szakértői tanácsra persze nyitott vagyok, de legfőképpen én találom ki, mi történjen a kamerák előtt.

A szépség fogalma ugyanaz, mint egy látónál?

Ha jól látnék is azt mondanám, hogy a szépség relatív, ezért nem feltétlenül hiszek a szépségversenyekben sem. Mindenkinek teljesen más a zsánere. Amit kérdeztél, az akkor érdekes nagyon, amikor egy veleszületett vak emberről beszélünk. Ha egy ilyen hölgynek azt mondom, hogy az a férfi nagyon helyes, neki ez semmit nem fog jelenteni. A hang, az illat, a tapintás a mérvadó elsősorban.

Mit szoktak a gyerekek kérdezni, amikor egy-egy iskolába ellátogattok a SZÉP programmal?

„Hogyan lehet ilyen szép hajad, ha látássérült vagy? Hogyan tudsz ilyen szépen felöltözni, ha nem látod, mit veszel fel?” Ilyeneket.

Ezek szerint a te szekrényedben rend van.

Annak kéne lennie. Magam veszem a ruháimat, tapintásra megismerem őket, színek szerint vannak rendezve, és mindig tudom, hogy melyik polcon milyen színű ruhát találok. Ha most valaki átrendezné a lakásomat, mire hazamegyek, átborulnék mindenen. Sajnos nagyon rendszeretőnek kell lenni. Nálunk mindennapos, hogy felborítunk, leverünk valamit. Ha az egy pohár víz, azért nem vagyok mérges, de ha a boromat öntöm ki, akkor már igen!

Beszélgetésünk elején próbáltam rád mindenféle címkéket aggatni. Mostanra csak egy szókapcsolat maradt a fejemben: elszánt élharcos. Ez jó lesz?

Az elszántakat nem nagyon értik, az élharcosokat pedig nem mindig szeretik, mert azok mindig akarnak valamit. Nem tudom, mi lesz a végső címke, lesz-e egyáltalán, még homályos a jövő. Ha valaki a hivatalos Facebook-oldalamat olvassa, azon ez nem látszik, de rengeteg bizonytalanság van bennem. Örülnék, ha látnám, merre van az irány!


Forrás: http://fmc.hu/2018/03/22/lengyel-zsofi-es-a-nyers-valosag/
SZERZŐ: László-Takács Krisztina
Megjelenés dátuma: 2018. 03. 22. 10:54

A segítő kutyák új helyiségben lábadozhatnak

A segítő kutyák új helyiségben lábadozhatnak

Sokat változott a vakvezető négylábúak kiképzése az elmúlt öt-tíz évben, ma már arra is megtanítják őket, hogy szabad helyet keressenek a tömegközlekedési eszközökön.

Megújult a centenáriumát ünneplő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskolája. A létesítmény gazdagodott egy új helyiséggel is, ahol biztosított a beteg, műtött, ivartalanított kutyák lábadozása.

Egy telefonfülkét vagy egy buszmegállót is képesek jelezni gazdájuknak az ebek (Fotó: Hegedüs Róbert)
Egy telefonfülkét vagy egy buszmegállót is képesek jelezni gazdájuknak az ebek (Fotó: Hegedüs Róbert)

Befejeződött a kiképzőtelephely épületének felújítása, és a központ egy lábadozóval is gazdagodott – jelentette be a napokban Csepelen Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke. Szilágyi Zoltán állatorvos hozzáfűzte: 1990-ben járt először a telepen vakvezető kutyákat vizsgáztatni, s szemmel látható a fejlődés az iskolában. Az új egészségügyi központban műtött, ivartalanított, beteg és idős kutyák lábadozása oldható meg kulturált körülmények között.

Schiff Mónika, az MVGYOSZ vakvezetőkutya-kiképző iskolájának vezetője elmondta: ezt követően nemcsak a melegebb hónapokban, hanem télen is ivartalaníthatják a kutyákat. Az MVGYOSZ-tól kikerülő segítő ebek csak így kerülhetnek gazdájukhoz, hogy nyugodtak maradjanak. A helyiség alkalmas arra is, hogy a beteg kutyákat megfigyelhessék, betegségük nem fertőző-e, valamint található a lábadozóban egy fürdető is.

Dombai Laura, a DRK cég vezetője hangsúlyozta, három éve dolgoznak együtt a kiképzőiskolával, és a Loyalty is Royalty termékcsaládjukból származó teljes bevételt a vakvezető kutyák kiképzésére fordítják. A cég eddig négymillió forinttal támogatta az iskolát. Egy kutya kiképzése 2,2 millió forintba kerül, az összeget kizárólag állami támogatásból és az MVGYOSZ-hoz érkező adományokból fedezték. Szerencsére az adományok összege nőtt az elmúlt nyolc évben.

Tavaly év végén a segítő kutyák kiképzésével foglalkozó szervezetek egyébként 45,3 millió forintra nyújthattak be pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi). Emellett idén a duplájára emelték a segítő és terápiás kutyák kiképzésére fordított összeget, valamint elindult a látássérültek infokommunikációs akadálymentesítését célzó Távszem projekt is.

A létesítmény átadásán bemutatón vehettek részt az egybegyűltek. Kiképzés alatt álló kutyák demonstrálták, mire képes manapság egy vakvezető négylábú. A kutyák először a láb mellett lépést mutatták be, hisz ez az egyik legfontosabb feladatuk, mindig érinteniük kell a gazdájuk lábát. A közönség megtapasztalhatta azt is, hogyan tudnak vezényszóra ülni, feküdni, állni, helyben maradni kikötés nélkül, érje bármilyen inger őket. A kutya nem szaladhat örömében gazdája elé, nem lenghet ki, mert ezzel veszélybe sodorhatja a nem látó embert. Ha gazdája ismerőssel találkozik, a kutyának láb mellé kell ülni.

„Öltöztetés” vezényszóra engedelmesen bújtak az ebek a vezetőhámba, majd kezdetét vette a bemutató leglátványosabb része, amikor egy utcaképet szimuláló tanpályán vezették végig gazdájukat a kutyák. A négylábú segítők megállással jelezték a gazdájuk útjába kerülő akadályt, útpadkát, lépcsőt, árkot. A vakvezető kutyák olyan okosak, hogy a telefonfülkét vagy a buszmegállót is képesek jelezni gazdájuknak.

Sokat változott szakmailag a kiképzés az elmúlt öt–tíz évben, mert a vak emberek részéről egyre újabb igények merültek fel – kommentálta a látottakat Schiff Mónika. Ma már arra is kiképzik a négylábúakat, hogy szabad helyet keressenek a tömegközlekedési eszközökön vagy a megállóban. Ha kulcsot, telefont vagy bármi mást leejt a látássérült, a kutya odavezeti gazdáját, ahol a tárgy hever. A kutyáknak, amennyiben alkalmasak a feladatra, lényegében bármit meg lehet tanítani a hat hónapos kiképzés során.

A társadalomban is nagy változás következett be – tette hozzá Schiff Mónika, ugyanis az emberek mindinkább tolerálják a vakok igényeit, és helyesen segítik őket. Például egyre többen tudják, ha segíteni szeretnének, ne a kutya oldaláról közelítsenek a látássérülthöz, továbbá hogy nem szabad simogatni a vakvezető ebeket.

A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesületnek köszönhetően manapság már mindenhova beengedik a vak embereket a segítő kutyájukkal, pár évvel ezelőtt azonban még adódtak ebből konfliktusok.


Szerző: Velkei Tamás
Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/117144/A_segito_kutyak_uj_helyisegben_labadozhatnak
Megjelenés dátuma: 2018. 05. 03. 00:38

"Segítsünk együtt!"

"Segítsünk együtt!"

Dömötör Szilvia Tünde a LÁRKE elnökségi tagja és körzeti csoportvezetője részt vesz   a gyógymasszőr képzésben. Szilvi látássérültként is megállja a helyét a társadalomban. Tanul, képzi magát és kidolgozott tervei vannak a jövőre nézve. Motivációja nem lankad, épp ellenkezőleg. Sorstársait is a pozitív jövőkép felé tereli.

 

Bővebben: "Segítsünk együtt!"