Friss hírek

Külföldön is hódít a magyar RoboBraille

A vakok és gyengénlátók mellett a diszlexiások esélyein is javít a RoboBraille.

Háromévnyi fejlesztőmunka után hivatalosan is elindult a RoboBraille magyar nyelvű szolgáltatása is.

A www.robobraille.org honlapon elérhető szolgáltatás vakok, gyengénlátók és diszlexiások által használható formátumokba képes konvertálni az interneten található vagy a felhasználó által feltöltött szövegeket, használata pedig ingyenes a felhasználó számára.

A szolgáltatás hazai elindításában a dán Synscenter Refsnasszal a Budapesti Műszaki Egyetem és az "Informatika a Látássérültekért" Alapítvány működött együtt.

A szolgáltatás indulását bejelentő sajtótájékoztatón kiemelték, mekkora segítséget jelent ez a lehetőség az oktatásban.

Kovács Krisztina, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának fogyatékosügyi koordinátora elmondta: nagyon sok változás következett be az elmúlt évtizedekben a felsőoktatás akadálymentesítésében, ennek fontos lépése lehet a RoboBraille hazai indulása. Elmondása szerint a kilencvenes években a vak hallgatók száma alacsony volt, az órákon Braille-írással tudtak jegyzetelni, tankönyveiket pedig hangkazettára olvasták fel nekik. A kétezres évekre a látássérült hallgatók száma megnőtt, és egyre jobb infokommunikációs lehetőségek is várták őket. “Ekkoriban laptoppal jegyzeteltek, de a szerzői jog nem tette lehetővé a papíron hozzáférhető tankönyvek anyagának digitalizálását” – mondta a fogyatékosügyi koordinátor.

Kovács Krisztina saját felmérése szerint a kétezres évek egy tanévében 130 látássérült hallgató tanult összesen az ország felsőoktatási intézményeiben. Mára sokat javult a helyzet, lehetővé vált a tankönyvek szkennelése látássérültek számára, csak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán 50 látássérült tanul. Ráadásul már nemcsak a bevett jogász, informatikus, nyelv és történelem szakokon vannak ők is jelen, hanem minden lehetséges területen. Esélyeiket a RoboBraille még tovább javítja, de ugyanúgy szükségük van az emberi segítségre is.

A RoboBraille a legnagyobb európai nyelvek mellett ma már számos kisebb nyelven és arabul is elérhető. A szolgáltatás beágyazása lehetséges honlapokra is, használja például a RoboBraille-t tananyagainak akadálymentesítésére a Stanford, a Berkeley és a Kaliforniai Egyetem is.


A RoboBraille működése


A fordítandó szöveget számos formátumban (például doc, pdf, txt, xml, html, rtf, epub, mobi, tiff, jpg, bmp) feltölthetjük, de URL, illetve szöveg is bemásolható. A kívánt formátum a feltöltés után választható ki: a feltöltött dokumentumtól vagy a megadott szövegtől függ, hogy ezt milyen formátumban kapjuk meg. A dokumentumokat Braille-nyomtatásra kész digitális formátumban, mp3 fájlban, Daisy hangoskönyvként, e-könyvként és egyéb formátumokban is megkaphatjuk. Preferenciák is megadhatók a választott dokumentumnál: mp3 esetében például magyar nyelvnél a női vagy férfi hangot és az olvasás sebességét is kiválaszthatjuk. E-mail címünk megadásával zárul a folyamat, ide kapjuk meg a kész fájlt vagy annak letöltő linkjét, ha 4 MByte fölötti lesz.
 

Forrás: metropol.hu
Megjelenés dátuma: 2015. január 15.